2019. július 16.

 

Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden Beregszászon, ahol a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel találkozott.


A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, mert ennek jó hatása lesz a magyar-ukrán kapcsolatokra és a kárpátaljai magyar közösség életére is. "Őszintén reméljük - márpedig a reménykedés nem beavatkozás a belügyekbe -, hogy Kijevben olyan parlamenti erőviszonyok jönnek létre, amelyek lehetővé teszik majd a két ország kapcsolatainak jelentős javítását" - tette hozzá.

 

 

Kiemelte: Magyarország azt szeretné, ha az ukrán hatalom úgy tekintene a kárpátaljai magyarságra, mint erőforrásra, amely Ukrajnát erősíti, és elősegíti a magyar-ukrán kapcsolatok rendezését. A miniszter kifejtette: a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állapota nem jó Ukrajnának, hiszen nem tudhatja maga mögött Magyarország támogatását európai és euroatlanti integrációs törekvéseiben, és nem jó Magyarországnak sem, hiszen "nem szeretünk rosszban lenni a szomszédjainkkal", és főleg nem jó a kárpátaljai magyarságnak, amelynek ilyen körülmények között kell élnie, elviselve a megfélemlítést, jogainak megsértését, símaszkos, fegyveres letámadásokat. "Nem miattunk alakultak ilyen rosszul a kapcsolatok az elmúlt években, hiszen nem Budapesten hoztak olyan döntéseket, amelyek csorbították volna a magyarországi ukrán közösség jogait" - mondta Szijjártó Péter.

 

 

A kárpátaljai magyarok helyzetére kitérve aláhúzta: minél jobban élnek, minél erősebb a közösségük, annál jobban hozzá tudnak járulni Ukrajna sikeréhez. "Mi ehhez nagyon sok segítséget nyújtottunk az elmúlt időszakban, így a kárpátaljai gazdaságfejlesztési program keretében összességében 23 ezer kis- és középvállalkozói pályázatot támogattunk 13,5 milliárd forint értékben, és ennek nyomán 18 milliárd forintnyi összértékű fejlesztés jött létre" - közölte a miniszter. Ez Ukrajna érdeke is - folytatta, leszögezve, hogy Magyarország a támogatást a jövőben is folytatni fogja. Azt mondta, Magyarország akkor is kiállt Ukrajna mellett, amikor az előző ukrán elnök regnálása idején sorban sértették meg a kárpátaljai magyarok jogait, félemlítették meg a magyar tisztségviselőket. Szijjártó Péter felidézte, hogy amikor Kárpátalja ukrán nemzetiségű kormányzójától jelzést kaptak súlyos oltóanyaghiányról vagy az ivóvíz tisztításához szükséges cseppfolyósklór-készletek kimerüléséről, Magyarország azonnal az ukrajnai megye segítségére sietett, mert "azt gondoljuk, hogy a jószomszédi kapcsolatok mindennél többet érnek, és mi a jószomszédi kapcsolatokra fogunk törekedni a jövőben".

 

 

Reményét fejezte, ki, hogy az új ukrán elnöknek, Volodimir Zelenszkijnek meglesz a mozgástere, hogy ehhez kellő támogatást nyújtson. A magyar diplomácia vezetője jelezte, Budapestnek megvan a terve a kapcsolatok javítására, de ehhez szükség van az ukrán hatalomra is. "Amint az ukrán hatalom visszaadja a magyar közösség elvett jogait, amint befejezi a megfélemlítő akciókat, mindkét ország érdekeit szolgáló szoros gazdasági együttműködésre nyílhat lehetőség" - mondta, hozzátéve, hogy a magyar kormány 50 millió eurónyi kötött segélyhitelt hagyott jóvá ukrajnai infrastrukturális fejlesztésekre. Megerősítette, Magyarország azonnal visszavonja a NATO-Ukrajna tanácsülésre vonatkozó vétóját, ha megszűnnek a kárpátaljai magyarokkal szembeni provokációk és a közösség visszakapja a jogait. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy ukrajnai magyar nemzetiségű képviselők is hozzájárulhatnak a két ország kapcsolatainak a javításához.

Szijjártó Péter azt is bejelentette, hogy magyar állami kitüntetésre terjesztette fel Hennagyij Moszkalt, Kárpátalja korábbi kormányzóját a két ország kapcsolatainak fejlesztése és a kárpátaljai magyarság jogainak megőrzése érdekében végzett tevékenységéért. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kárpátaljai magyarság rendkívül érdekelt a magyar-ukrán viszony rendeződésében. Tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy hétfőn egy kijevi bíróság határozata alapján maszkot viselő fegyveres rendőrök tartottak házkutatást Rezes Károly megyei képviselő, a kárpátaljai magyar szervezetek nagyszőlősi járási választási kampányfőnökének lakásán azzal az indokkal, hogy szavazatok vásárlására készül a vasárnapi parlamenti választáson. A KMKSZ vezetője felszólította az ukrán elnököt, hogy szüntesse meg a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére irányuló hatósági intézkedéseket, biztosítva számukra a szabad választás jogát.

 

Forrás: MTI

Fotó: Burger Zsolt