2017. augusztus 21.

 

Minél több nehézséggel szembesül a kárpátaljai magyarság, vagy minél több nehézséggel szembesítik, az anyaország annál több segítséget és támogatást fog nyújtani neki - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Beregszászon, ahol ezer vállalkozó írt alá támogatási szerződést a magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak idén nyújtott, közel 7,5 milliárd forint keretösszegű gazdaságfejlesztési program keretében.



 

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában tartott aláírási ünnepségen mondott köszöntő beszédében Magyar Levente hangsúlyozta: alighanem történelmi esemény tanúi vagyunk, hiszen a kárpátaljai magyarság életében még nem fordult elő, hogy egyidejűleg ezerötszáz vállalkozó kap a magyar kormánytól gazdaságfejlesztési támogatást mintegy 3,7 milliárd forint értékben. Ezer vállalkozóval már hétfőn aláírjuk a pályázati szerződéseket, további ötszázzal a következő egy-két hét során - tette hozzá.

A miniszterhelyettes emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány az elmúlt év végén több mint kétmilliárd forintnyi támogatást folyósított az Egán Ede Kárpátaljai gazdaságfejlesztési program keretében a kárpátaljai magyaroknak, az összegből mintegy 14 ezren részesültek. Elmondta, 13 ezer pályázónak a földprivatizációs költségeit fedezték, hogy elkezdhessék a gazdálkodást, míg ezer magyar vállalkozó a már működő gazdaságának fejlesztéséhez kapott támogatást.

Hozzátette: az idén további ezerötszáz magyar vállalkozó részesülhet ugyancsak 3,7 milliárd forintnyi támogatásban. Vagyis a magyar kormány egy év leforgása alatt közel 10 milliárd forint összeggel segíti elő a kárpátaljai magyar vállalkozások fejlesztését, ami összesen mintegy 17 ezer családot érint.

Magyar Levente kiemelte: "ahhoz, hogy ilyen sikertörténetté váljon a kárpátaljai magyarságnak nyújtott gazdaságfejlesztési támogatás, mindenekelőtt kellett egy elkötelezett nemzeti kormány, amely felvállalta az ügyet, és kellett a befogadó közeg Kárpátalján, azaz a kárpátaljai magyarság vitalitása, vállalkozói kedve, ami a sok nehézség ellenére - és sokak nagy meglepetésére - elemi erővel tört a felszínre az elmúlt időszakban". Erről magáért beszél a benyújtott pályázatok nagy száma - mutatott rá.

A pályázati szerződések aláírási ceremóniájával egyúttal megünnepeljük, hogy egy erős nemzet részei vagyunk, amely nemzet mindannyiunkért, így a kárpátaljai magyarokért is kiáll, ha baj van - fogalmazott a politikus. Mint hangsúlyozta, a magyar vállalkozások korszerűsítésénél is fontosabb, hogy a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja hitet és erőt adjon a kárpátaljai magyaroknak a szülőföldjükön magyarként történő megmaradásért folytatott napi küzdelmükhöz.

"A legfontosabb, hogy a kárpátaljai magyarok érezzék, egy ezer éves erős állam áll mögöttük, aminek neki vethetik a hátukat, és amelyre minden körülmények között számíthatnak. Még akkor is, ha a kijevi politika tovább halad a kisebbségi jogkorlátozás veszélyes útján, és a kárpátaljai magyarságot nem mint Ukrajna számára nélkülözhetetlen erőforrásnak, Ukrajna iránt lojális, az országot építeni kívánó nemzetiségi kisebbségnek, hanem ellenségnek tekintik" - mutatott rá. Ennek kapcsán Magyar Levente hangsúlyozta, "vegyék komolyan a kijelentést: minél több nehézséggel szembesül a kárpátaljai magyarság, vagy minél több nehézséggel szembesítik, az anyaország annál több segítséget és támogatást fog nyújtani neki, minden körülmények között".

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője beszédében kiemelte: a magyar kormány által nyújtott gazdaságfejlesztési támogatás jelentősége annak tükrében értékelhető igazán, ha tudjuk, hogy az elmúlt emberöltők során a kárpátaljai magyarságtól általában csak elvettek. "Ezért csak a köszönetünket fejezhetjük ki a magyar kormánynak, a magyar társadalomnak azért a jelentős támogatásért, amelyben a kárpátaljai magyarságot részesítette, részesíti, és gazdaságunk erősítésével egyben a közösségünket is erősíti" - mondta a KMKSZ elnöke.

 

Forrás: MTI