2017. október 27.

 

A magyar kormány a kárpátaljai magyarságnak eddig nyújtott támogatások minden formáját nemcsak fenntartja, hanem bővíteni fogja, így minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthatnak a kárpátaljai magyarok - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken Beregszászon, ahol közel ezer vállalkozó írt alá pályázati szerződéseket 2,3 milliárd forint értékben a magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatásának keretében.


A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában tartott aláírási ünnepségen mondott beszédében Magyar Levente emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 2016 végén mintegy 2 milliárd forintnyi támogatást folyósított az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program keretében a kárpátaljai magyar vállalkozóknak, s eddig összesen 18 ezer családi vállalkozó számára finanszírozta a kataszteri földbemérést. Idén nyáron 1444 mezőgazdasági pályázó kapott 3,7 milliárd forint támogatást - tette hozzá.     Az államtitkár bejelentette, ezúttal 987 olyan kárpátaljai magyar vállalkozó részesül 2,3 milliárd forintnyi pályázati támogatásban, akik a mezőgazdaságon kívüli szektorokban tevékenykednek. Az idei év végéig 10 milliárd forintnyi beruházás valósul meg Kárpátalján, amelyen belül több mint 7,5 milliárd forint a magyar állami hozzájárulás, és ez összesen 22 ezer nyertes pályázatot jelent, ami hallatlanul nagy eredmény - emelte ki.     Magyar Levente azt is közölte, nincs vége a megkezdett munkának, hiszen a következő napokban Kárpátalján újra megnyílik a mezőgazdasági vállalkozók, gazdálkodók számára a pályázati lehetőség eszközbeszerzésre, fejlesztésre, a gépállomány korszerűsítésére. A következő napokban elkezdhető az új pályázás, és ez a lehetőség azok számára is nyitott, akik korábban már nyertek támogatást - fejtette ki, jelezve, hogy földbérleti pályázati támogatás is indul, hogy minél több magyar gazdálkodó juthasson földterülethez a gazdaságok bővítése, a termelés növelése érdekében. Azt is elmondta, hamarosan indulnak Kárpátalján a nagyberuházások, amelyek több ezer munkahelyet teremtenek majd.

A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy az utóbbi hetekben megromlott a magyar-ukrán viszony, mert - mint fogalmazott - Ukrajna váratlanul támadást indított a kárpátaljai magyarság nyelvhasználati jogai ellen, s ezáltal a magyar közösség ellen is. Minden kétoldalú és nemzetközi lépést megteszünk annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon - mondta. Leszögezte: "A magyar kormány a kárpátaljai magyarságnak eddig nyújtott támogatások minden formáját nem csak fenntartja, hanem bővíteni fogja, így minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthatnak a kárpátaljai magyarok". Magyarországnak megvan az ereje ahhoz, hogy felülkerekedjen a nehézségeken: a magyar kormány biztosítani fogja, hogy Kárpátalján megmaradjon a magyar tannyelvű oktatás.  Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője bejelentette, hamarosan vállalkozásfejlesztési tanácsadói központok nyílnak Kárpátalján a Miniszterelnökség kárpátaljai kormánybiztosságának támogatásával. Ezekben a vállalkozók jogi és szakmai tanácsokat kaphatnak tevékenységük eredményesebbé tételéhez - fűzte hozzá. A politikus köszönetet mondott a magyar kormánynak azért a hatalmas támogatásért, amelyet a kárpátaljai magyarságnak nyújt szülőföldön maradása érdekében.

 

Forrás: MTI