2017. október 9.

 

Szijjártó Péter már sokszor elmondta, hogy gyalázatosnak és elfogadhatatlannak tartja az ukrán oktatási törvény módosítását. A külgazdasági és külügyminiszter minden lehetséges fórumon biztosította a kárpátaljai magyarokat arról, harcol és harcolni fog azért, hogy a diákok a jövőben is magyarul tanulhassanak.


Szijjártó Péter természetesen folyamatosan kapcsolatban van a kárpátaljai magyarság képviselőivel, ugyanakkor elengedhetetlenül fontosnak gondolja a személyes egyeztetést, ezért ma, miután Varsóban befejezi a tárgyalásait a kilenc ország részvételével rendezett egyeztetésen, azonnal Ungvárra utazik, hogy beszélni tudjon a KMKSZ vezetőivel és Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával.

A felek értékelni fogják az eddig megtett lépéseket, és beszélni fognak arról, hogy a magyar kormány még milyen döntéseket hozhat a kárpátaljai magyarok érdekében. Ukrajnában a magyarok kisebbségben vannak, de nincsenek egyedül, a magyar kormány teljes mellszélességgel kiáll mellettük, a kisebbségi szezett jogok elvétele elfogadhatatlan. A mismálos ebben a helyzetben kevés, egy gödröt nem lehet betemetni úgy, hogy egy marék földet rádobunk.

Az álláspontok közötti szakadék csak úgy tüntethető el, ha Ukrajna visszaadja a kisebbségek jogait. Ebben az esetben Ukrajna ismét számíthat Magyarország támogatására, addig azonban nem.

 

Forrás: KKM